Motiválni szeretném azokat az embereket, akik tőlem kérnek segítséget a gyógyulásukhoz, az egészségük visszaszerzéséhez vagy annak fenttartásához.
A főiskola utolsó szemeszterében Erasmus ösztöndíjjal Svédországban, Stockholmban a Karolinska Institutet (KI)- ben töltöttem a szakmai gyakorlati félévemet.
Ez idő alatt olyan dolgokat tapasztaltam, melyek elindítottak egy számomra addig ismeretlen úton.
Azt tapasztaltam, hogy ott nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a betegek edukálására. Felhívják a figyelmüket arra, hogy az orvos által előírt 10 alkalmas kezelés nem lesz elegendő ahhoz, hogy életük végéig panaszmentesen éljenek egy sérülést, problémát követően.
Már akkor, 2008-ban a kinti gyógytornászok kifejezetten nagy figyelmet fordítottak arra, hogy megtanítsák a betegeknek, hogy az edzőteremben milyen eszközöket és hogyan használjanak helyesen, annak érdekében, hogy a továbbiaknak ne legyen ebből a sérülésből következő visszatérő panaszuk, vagy ennek a következtében kialakuló kompenzációkból egy újabb problémájuk.
Azt láttam továbbá, hogy teljesen más aktivitással működnek ott az idősebbek.
A kedvencem az a 80 év körüli néni volt, aki azért feküdt combnyaktöréssel a rehabilitációs osztályon, mert a dédunokájával focizott, és elesett.
Véleményem szerint nagyon sok múlik azon, hogy az emberek tisztában vannak-e a problémájukkal, annak hátterében lévő valódi okokkal.
Tudják-e, hogy ez miért is alakult ki, miért is történhetett.
Vállalják-e ezért a felelősséget, és akarnak-e tenni a gyógyulásukért, egészségük védelméért.
Sokan kényelmesen az orvostól várják a megoldást problémájukra. A felelősséget teljesen átruházzák másra, és csak gyógyszerekkel passzív terápiákkal hajlandóak tenni magukért. Holott ez az irány nem éppen előremutató.
Sajnos azt tapasztalom, hogy itthon még mindig kevesen foglalkoznak a megelőzéssel. Nem költenek és nem figyelnek oda magukra és egészségükre, és nagyon meglepődnek, amikor mégis felüti a fejét a baj.
Küldetésem, hogy felhívjam az emberek figyelmét erre, hogy vállalják a felelősséget saját egészségükért, és azokért a döntésekért és lépésekért, amit ezzel kapcsolatban hoznak, vagy éppen nem hoznak meg.
Szóval Stockholm után hazajöttem, és elvégeztem egy edzői tanfolyamot, mert tudtam, hogy amit én nyújtani, tanítani szeretnék, azt kórházi körülmények között nehezen tudnám megtenni.
Egy edzőteremben kezdtem dolgozni a diplomám megszerzését követően, mint gyógytornász-személyedző.
Csupa olyan lelkes és tudatos emberrel, akik szerették volna aktívan problémájuk ellenére panaszmentesen élni a mindennapjaikat. Öröm volt velük a munka.
Ugyanakkor egyre inkább azt tapasztaltam, hogy nem minden esteben elegendő pusztán a torna és a célirányos mozgás. Vannak olyan helyzetek, amiből ennek a segítségével nem tudom/lassabban tudom kihozni a vendégeimet.
Így kezdtem el a manuálterápiás másoddiplomás képzésemet, mert azt hallottam, hogy ez valami csoda. Azok a betegek, akik eddig a tornára nem olyan jól reagáltak, ennek hatására a jobb és tartósabb eredményeket érnek el tornával.
Már a kétéves képzés alatt is sokat gyakoroltam a barátaimon, kollégáimon, és a vendégeimen, és együtt tapasztaltuk meg ennek a fantasztikus terápiának a hatékonyságát.
Megtapasztalhattam, hogy milyen csodálatos is az, amikor az ember a saját kezével „lát” és annak segítségével diagnosztizál és kezel.
Rengeteg sikerélményt adott a gyógyításban már akkor is a manuálterápia, úgyhogy ez vitt engem tovább ezen az úton.
Gyermekeim születése előtt pár évig a manuálterápiás oktatásban is kipróbálhattam magam. Ez a tapasztalás és az ez idő alatt elmélyített tudás is csak erősítette bennem az elhatározást, hogy ez az az irány, amiben dolgozni és gondolkodni szeretnék a kezeléseim során.
Kiegészítésképpen további manuális technikákat tanultam és tanulok a mai napig is melyek segítenek abban, hogy egy-egy területet vagy problémát még direktebben és jobban lássak.
Tudásom és tapasztalatom segítségével motiválni szeretném azokat az embereket, akik tőlem kérnek segítséget a gyógyulásukhoz, az egészségük visszaszerzéséhez vagy annak fenttartásához.